Tavaszi szülői nyílt nap az óvodában

Egy igazán kellemes, napsütéses tavaszi napon rendeztük meg óvodánkban a szülői nyílt napot. Nagy örömünkre sok szülő elfogadta meghívásunkat, és betekintést nyerhetett gyermekeik óvodai mindennapjaiba.
A délelőtt folyamán a szülők és a gyerekek közösen vettek részt különböző tavaszi kertészkedős tevékenységekben. Virágokat ültettünk, zsákokba krumplit tettünk, valamint zöldborsót vetettünk a kertben. A gyerekek nagy lelkesedéssel segítettek, és örömmel mutatták meg szüleiknek, mennyi mindent tanultak már a növények gondozásáról.
A csoportszobában zsázsát is ültettünk, amelyet a gyerekek a következő napokban gondosan locsolnak majd, és figyelik, hogyan bújnak elő az első kis zöld hajtások.
A közös munka jó hangulatban telt, sok nevetéssel és beszélgetéssel. A szülők számára ez a nap lehetőséget adott arra, hogy közelebbről megismerjék az óvodai élet mindennapjait, a gyerekek számára pedig különleges élményt jelentett, hogy szüleikkel együtt tevékenykedhettek az óvodában.
Köszönjük a szülők aktív részvételét és a sok mosolyt ezen a szép tavaszi napon!

















